Csak olvass!

Sziasztok!

Az General Press Könyvkiadónak hála én is elolvashattam Samuel Burr regényét A Rejtvénykészítők Társaságát. Az elmúlt időben teljesen rákattantam a cozy mystery műfajra, így nagyon sajnáltam, hogy anno végül kimaradtam a könyv turnéjából. A cím láttán azonnal a nyomozásra és rejtvényekre asszociáltam, de arra nemszámítottam, hogy ennyire elvarázsol majd Clayton útkeresésre. 

De mielőtt leírom a véleményemet a könyvről, bemásolom nektek a fülszöveget.

Claytont születése után a Rejtvénykészítők Társaságának küszöbén hagyják egy kalapdobozban. A kisfiú, akit a különc rejtvénykészítők korosodó csoportja magához vesz, és saját gyermekeként nevel fel, mit sem sejt a származásáról, és a társaság tagjai számára is ő lesz az egyetlen megoldatlan feladvány.

Amikor Pippa Allsbrook, Clayton fogadott édesanyja és a társaság alapító-elnöke elhuny, egy utolsó rejtvényt hagy örökül a fiúra, amelyből fény derülhet minden titokra. A kalandos utazás azonban nemcsak a múltra ad válaszokat, hanem a jövőre is, és fenekestül felforgatja Clayton és a fogadott családja életét is.

A Rejtvénykészítők Társasága szívhez szóló történet a szeretetről és a családról, valamint arról, mit jelent szövetségeseket találni az életben – kortól függetlenül.

Samuel Burr regénye először borítójával, utána pedig érdekesnek tűnő fülszövegével hívta fel magára a figyelmemet. Nagyon szeretem a rejtélyeket, a rejtvényeket és az olyan könyveket, melyek középpontjában az útkeresés áll. A Rejtvénykészítők Társasága pedig pontosan ezt a két általam nagyon szeretett dolgot ötvözi. 

Van az a fajta könyv, ami első pillantásra kalandot, rejtélyt és izgalmat ígér – aztán, ahogy haladsz benne, rájössz, hogy igazából valami sokkal többről szól. A Rejtvénykészítők Társasága ilyen regény: egy történet, amely a megfejtendő nyomokon túl a szív legmélyebb kérdéseit feszegeti – ki vagyok én, honnan jövök, és hová tartozom?

A történet két szálon fut. A jelenben Clayton útját követhetjük végig, amely nem csupán nyomozás a múlt darabkái után, hanem igazi önfelfedezés. Egy belső utazás, ahol a megoldásra váró rejtvények nemcsak külső kihívások, hanem belső metaforák is: mit jelent felnőni, elengedni, hinni valakiben – és újra hinni önmagunkban. A múltban pedig a társaság megalakulásának  és működésének történetét ismerhetjük meg egészen odáig, hogy valaki Claytont születése után a Rejtvénykészítők Társaságának küszöbén hagy. 

Nagyon szerettem a társaságról olvasni és mivel nagyon foglalkoztat az örökbefogadás gondolata is, így sokat jelentett az a gondolat is, hogy a család nem csupán vér szerinti köteléket jelent. Sokkal inkább emlékeink, kapcsolataink, és azok a finom szálak, amik láthatatlanul, mégis erősen kötnek össze minket másokkal. A regény érzékenyen, mégis finom humorral beszél a veszteségről, az újrakezdésről, a családi múlt súlyáról, és arról a különös vágyról, hogy valahol otthon érezzük magunkat – még ha az az otthon néha egy térkép hiányzó darabjaiban rejlik is.

A történet hangulata különleges: melankolikus, de nem szomorú. Inkább olyan, mint egy őszi séta – a levegőben van valami megmagyarázhatatlan, amitől egyszerre érezzük magunkat elveszettnek és megtaláltnak. A szereplők nem tökéletesek, de éppen ettől válnak valódivá: tépelődnek, kérdeznek, néha hibáznak, elesnek majd felállnak és újra továbbmennek – mint mindannyian. 

Clayton karakterét nagyon közel éreztem magamhoz. Hajlamos vagyok én is eltűnni a saját kis csigaházamban és olykor kifejezetten nehéz kimozdítani engem otthon. Biztonsági játékos vagyok, nehezen viselem a változást és az őrült meglepetések is zavarba tudnak hozni. Jó érzés volt látni, ahogy kimerészkedik a saját kis buborékából, hogy kockáztat egy kicsit és megnyílik mások előtt. Mivel a fiút  különc rejtvénykészítők korosodó csoportja vette magához, nem igazán volt vele egykorú társasága, ezért Pippa nem is tehetett volna jobbat vele, mint hogy elindítja őt az ismeretlenbe. Olykor nem is a megoldás, hanem maga az út a legfontosabb. Az pedig vitathatatlan, hogy Clayton óriási utat tesz meg, nem csak a származását ismerhette meg, hanem végre ténylegesen elkezdhetett élni. 

A Rejtvénykészítők Társasága nem egy klasszikus kalandregény – hanem egy csendes, mégis hatásos történet a kapcsolódásról, az útkeresésről és arról, hogyan válhatnak a legkisebb dolgok is kulcsfontosságúvá, ha elég mélyre ásunk.

Ez a történet leginkább azoknak szól, akik szeretik az emberi történeteket és az izgalmas rejtvényeket. Azoknak, akik hisznek abban, hogy néha egy kérdés többet ér egy válasznál – és hogy a valódi rejtvények nem papíron, hanem bennünk születnek meg. Olvassátok, szeresssétek!

Értékelés: 5/4,2

A recenziós példányt szeretném megköszönni az General Press Könyvkiadónak. Ha tetszett az értékelésem, akkor ITT tudjátok megrendelni. ITT pedig bele is olvashatsz a könyvbe. 

Sziasztok!

Cécile Pivot neve már ismerős lehet a magyar könyvmolyok számára, hiszen korábban már lefordításra került A kis francia könyvesbolt című regénye. Ezúttal egy jóval eltérőbb és nehezebb témával rukkol elő a szerző, tartsatok velünk, hogy kiderítsétek, mit gondolnak a könyvről a bloggereink, és persze ne felejtsetek el játszani a kiadó által felajánlott nyereménypéldányért!

Másképp szálltunk alá a pokolba, csupán ennyi történt.

Izia csendben végignézi, ahogy a férje összepakol, és elhagyja a lakást, amelyben egyetlen gyermeküket, a nyolcéves Zoét nevelték, akit néhány hónappal korábban elgázolt egy részeg sofőr. A nő megkönnyebbül, amikor egyedül marad a bánatával, és bezárkózhat a kislány érintetlen szobájába.

Ám ahogy telnek a hetek, visszatér belé az éhség, a vágy a napsütés és a friss levegő után. Különös vállalkozásba kezd: elhatározza, hogy olyan embereknek fog segíteni, akik az elhunyt szerettük elvesztése után kipakolnának és megtisztítanának egy lakást.

Felvesz egy fiatal segítőt, Samuelt, aki zavarba ejtően őszinte, meghatóan érzékeny, és maga is pontosan ismeri a gyász természetét. Izia fokozatosan tér vissza az életbe, és végül ráébred, hogy bár a fájdalom felemésztő, néha azért kiderül az ég.

Cécile Pivot neve már nem volt ismeretlen számomra, 2023-ban olvastam A kis francia könyvesbolt című kötetet, ami ugyan nem lett kedvenc számomra, de összességében kedveltem. Így kíváncsian vártam, milyen hatással lesz rám a Néha kiderült az ég című regénye. Már a fülszöveg elolvasása után érzékeltem, hogy egy igazán nehéz és fájdalmas írás, és biztos voltam benne, hogy nagy hatással lesz majd rám. A hatás végül elmaradt, vagy talán nem is maradt el, csupán teljesen máshogy jelentkezett, mint ahogy vártam. 

A történet szerint Izia és férje külön válnak egymástól, miután nyolcéves kislányuk Zoé egy balesetben életét veszi. A nő megkönnyebbül, amikor egyedül marad a bánatával, és bezárkózhat a kislány érintetlen szobájába. Ám ahogy telnek a hetek, visszatér belé az éhség, a vágy a napsütés és a friss levegő után. Különös vállalkozásba kezd: elhatározza, hogy olyan embereknek fog segíteni, akik az elhunyt szerettük elvesztése után kipakolnának és megtisztítanának egy lakást.

Felvesz egy fiatal segítőt, Samuelt, aki zavarba ejtően őszinte, meghatóan érzékeny, és maga is pontosan ismeri a gyász természetét. Izia fokozatosan tér vissza az életbe, és még az is lehetséges, hogy újra egymásra találhatnak a férjével. 

A Néha kiderült az ég egy igazán fájdalmas és komor történet a gyászról és arról, hogy mennyire nehéz feldolgozni azt, ha valaki elveszíti egy szerettét. Azt ugyan mindannyian tudjuk, hogy aki megszületik, az bizony egyszer meg is fog halni, tisztában vagyunk azzal, hogy ez a dolgok természetes rendje. De ehhez a természetes rendhez az is hozzátartozik az ember fejében, hogy mi végignézzük, ahogy a gyermekünk felcseperedik. Nézzük, ahogy elkövet egy-két hibát, ahogy elesik, majd feláll. Ott vagyunk, amikor lediplomázik, családot alapít. És amikor mi már öregek és fáradtak vagyunk, egy nap elalszunk és majd a mennyből tekintünk le rájuk. Mosolyogva nézzük, ahogy teljes, és szép hosszú életet élnek. A dolgok természetes rendje az, hogy először a szülő megy el. Kevés nagyobb tragédia van annál, amikor egy gyermek hagyja el először a világunkat. Erre a fájdalomra még szavunk sincs. Amikor valakinek meghal a házastársa, özvegy lesz. Amikor a szülei, akkor árva. De arra egyszerűen nincs szavunk, amikor a gyermek hal meg és a szülő marad egyedül. Talán azért, mert ez akkora fájdalom, amit egyszerűen képtelenség szavakkal kifejezni. 

Izia és Étienne a balesetet követően nem csak a kislányát, hanem önmagunkat is elveszítették. A világuk a feje tetejére állt és képtelenek voltak szabadulni, a fájdalom fojtogató markából. Nem azért váltak külön, mert mérgesek voltak egymásra, vagy mert már nem szerették egymást. Egyszerűen nem tudták, hogyan kapcsolódjanak a másikhoz. Kislányuk elvesztése alapjaiban rengette meg a világukat, és ahhoz, hogy újra egymásta találjanak, önmagukat kellett először megtalálni. 

A gyász ábrázolása szerintem nagyon hiteles volt mindkét karakter részéről, a szerző bemutatta, hogy nincs egyféle recept. Minden ember más és más, mindannyian máshogy dolgozzuk fel a veszteséget. Ez a gondolat ráadásul nem csak a két főszereplő történetében, hanem Izia vállalkozására is igaz. Izia egy igazán különös vállalkozásba kezd: elhatározza, hogy olyan embereknek fog segíteni, akik az elhunyt szerettük elvesztése után kipakolnának és megtisztítanának egy lakást. Segítsége Samuel, a kissé különc fiú, akivel hamar megtalálják a közös hangot és a ritmust. Összeköti őket a gyász és a fájdalom. Ám mikor Samuel megnyílik a nőnek és Izie nem viszonozza, a barátságuk is veszélybe kerül. Vajon képes lesz arra, hogy ismét nyisson az emberek felé és megtapasztalja azt, hogy bármennyire is fojtogató a bennünk lakozó fájdalom, az ég néha azért mégiscsak kiderül. 

Mikor elolvastam a fülszöveget, arra számítottam, hogy a fájdalom majd bekúszik a bőröm alá és majd én is ott állok Izie és Étienne mellett megsemmisülten, összetört szívvel. Ez végülis megtörtént, mert kétségtelenül összetört a szívem, de valahogy mást nem éreztem olvasás közben. Nem voltam részese a történetnek, csupán az első oldaltól az utolsóig mélységesen sajnáltam őket. Nagyon fájdalmas volt bepillantani a fejükbe, az életükbe, de azonosulni és igazán magamba szívni a hangulatot nem tudtam. Sokáig gondolkotam azon, hogy milyen értékelést írjak majd a kötetről, hány csillagot adjak rá. Majd végül megláttam egy értékelést, melyben egy olvasó csak annyit írt, hogy ez a könyv pontosan az ő életét írja le. És akkor jöttem rá, hogy mi a legnagyobb baj ezzel a kötettel. Az, aki már átélt ilyen fájdalmat, minden idegszálával kapcsolódik majd a kötethez, nekik olyan ez, mintha a lelkükből szólna. Az esetemben azonban inkább olyan ez, mintha egy üvegen keresztül nézném az egészet. Természetesen hatással van rám, fáj, de nem éreztem a zsigereimben. Mintha valami hiányzott volna belőle. De az is lehet, hogy igazából semmi sem hiányzik, és a hitelessége a legnagyobb erénye. 

A borító nagyon szép, de bevallom, nekem előbb jut az eszembe róla egy romantikus történet. 

Csillagos értékelést nem fogok adni a könyvre, mert képtelen vagyok számszerűsíteni a gondolataimat és érzéseimet, így álljon csak itt ez a szöveges értékelés. Ha szeretitek az ilyen jellegű történeteket, akkor jó szívvel tudom ajánlani nektek.

Ha mindezek után úgy érzed, hogy ennek a könyvnek helye van a polcodon, akkor ITT tudod megrendelni. ITT pedig bele is olvashattok a könyvbe. 

 

Nyereményjáték

Mostani játékunk során pár kérdésre kell válaszolnotok, amelyekre a megoldást a könyv beleolvasójában találjátok. Nincs más dolgotok, mint beírni a helyes megoldást a Rafflecopter megfelelő dobozába.

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

KÉRDÉS

Melyik volt Étienne kedvenc festménysorozata? 

Sziasztok!

Hosszú idő után Sebastian Fitzek végre új thrillerrel tért vissza hazánkba. Ebben a fordulatokban gazdag, csavaros történetben semmi sem egészen az, aminek látszik, az olvasó pedig kapkodhatja a fejét, ha szeretné a sok apró kirakós darabkából összeilleszteni a teljes képet. Tarts három bloggerünkkel A meghívás című kötet blogturnéjára, vegyél részt a játékban, és nyerd meg a General Press Könyvkiadó által felajánlott példányt!

„Most ​nem a gyónás ideje van, hanem a vezeklésé” – Németország első számú thrillerszerzője hátborzongató utazásra invitál…

Amikor Marla Lindberg meghívást kap egy osztálytalálkozóra az Alpokba, azt reméli, hogy nosztalgiázhat egy jót a régi diáktársaival, és pár napra még a lélekőrlő traumáit is maga mögött hagyhatja. Ám nem sokkal az érkezése után rádöbben, csak egy halálosabb dolog van annál, mint hogy éjszaka, a tomboló hóviharban elhagyja a félreeső hegyi faházat: hogy ott marad.

Az étkezőasztalon mosatlan edények állnak, a kandallóban tűz pislákol, de senki nincs ott. Marla kétségbeesetten keresni kezdi a többieket. Aztán újra hallja a köhögő hangot, amelyet pár évvel ezelőtt, egy elhagyatott klinika szobájában is hallott, amikor valaki megpróbálta őt megölni. A kérdés már csak az, Marla vajon túléli-e ezt a mostani találkozást…

Sebastian Fitzek egyszerűen elképesztő! Őszintén remélem, hogy egy nap én is képes leszek olyan feszültséget és fordulatokat teremteni a történeteimben, amilyeneket ő tud. Igazi mestere a szakmájának. – Chris Carter

Óriási fordulatok, remek atmoszférateremtés, izgalmas karakterek – minden adott a tökéletes thrillerhez. Vigyázat, függőséget okoz! – Mainhattan Kurier

Fitzek thrillerei lélegzetelállítóak, tele briliáns csavarokkal – Harlan Coben, bestsellerszerző

A szerző új pszichothrillere a finoman adagolt horrorral és a váratlan eseményekkel lebilincselő rémálmot hoz létre – LebensArt Magazin

Sebastian Fitzek munkássága már nem volt ismeretlen számomra, hiszen A terápia című könyvét nemrég olvastam és azzal teljesen levett a lábamról, az egyik legjobb pszichothriller volt, amit az elmúlt években a kezembe vettem. Ebből kifolyólag nagyon megörültem, amikor a General Press Könyvkiadó bejelentette, elhozza a magyar olvasóknak az író A meghívás című regényét. Hatalmas várakozással álltam neki a legújabb kötetnek és elöljáróban annyit elmondanék, hogy összességében beváltotta  a hozzá fűződő reményeket, habár A terápia című kötet szintjét szerintem nem sikerült elérni.

Fitzek mindig is értett ahhoz, hogy jól keverje azokat a bizonyos kártyalapokat, a könyv olvasása közben sokszor tényleg nem tudtam eldönteni, hogy most tulajdonképpen mi is történik és ami történik az miért történik. Az egész történetet áthatja a teljes bizonytalanság érzése, a kirakós darabkái csak szépen lassan állnak össze, hogy a végén a megrázó felismerésnél atombombaként robbanjon minden. Az alapszituáció egy kunyhóban lévő osztálytalálkozó, amire elvileg mindenki meghívást kapott az osztályból. Vagy talán mégsem? A halál azonban biztosan ott leselkedik a közelben. Az író rövid fejezetekkel operál, melyek általában egy nem várt fordulattal végződnek, így folyamatosan arra késztetik az olvasót, hogy ne hagyja abba az olvasást. Ehhez a felépítéshez már hozzászoktam Chris Carter regényeiben is és azt kell mondjam, imádtam! Tényleg letehetetlen volt, pár óra alatt kiolvastam, szinte elrepült az idő, annyira magával ragadt a történet és annak borzongató hangulata. A könyv nem fukarkodik a megrázó és véres jelenetekkel, szóval alapvetően erősebb idegzetűeknek tudom ajánlani, Fitzek nagyon elemében van, amikor a brutalitás hiteles ábrázolásáról van szó. 

A könyv főszereplője Marla Lindberg, egy, a múltban többszörösen traumatizált lány, aki egy ritka betegségben, prozopagnóziában szenved, és ez az állapot fontos indikátora lesz majd az eseményeknek. A prozopagnózia (más néven arcvakság) az arcfelismerési képesség hiányát jelenti. A betegek nem ismerik fel ismerőseik arcát, olykor még a saját arcukat sem, annak ellenére, hogy a látásélesség és az általános intellektus sértetlen marad. A legtöbb prozopagnóziás meg tudja különböztetni az emberi és nem emberi arcokat, a nemeket, és fel tudja ismerni az arckifejezéseket. A betegséget legtöbbször valamilyen agysérülés okozza, de az öröklés is igen fontos szerepet játszhat a kialakulásában. Mivel az arc egy igen fontos azonosító tényező, ezért azok az emberek, akik nem képesek arcok felismerésére, csak másodlagos jellemvonásokból következtethetnek a személyek kilétére (ruházkodás, hajszín, alak, hang). Nagyon megkedveltem őt, szerintem egy igazi badass karakter, aki folyamatosan tudott meglepetéseket okozni. A mellékszereplők talán kevésbé jelennek meg hangsúlyosan a regényben, ugyanakkor rendkívül érdekes dolgok, eltitkolt motivációk derülnek ki róluk is, bár a karakterábrázolásuk korántsem olyan részletes, mint Marlaé.

A könyv borítója véleményem szerint teljesen korrekt, bár az olvasás után azt gondolom, hogy nem adja vissza teljesen a regény hangulatát, így volt bennem egy kis hiányérzet, amikor megláttam a magyar borítót, nekem az eredeti kiadás valamiért jobban tükrözi a könyv atmoszféráját.

Értékelés: 5/4

Ha az értékelés után úgy érzed, hogy ennek a könyvnek helye van a polcodon, akkor ITT tudod megrendelni. 

Nyereményjáték

Mostani nyereményjátékunkban a General Press Könyvkiadó további újdonságai után nyomozunk! Minden állomáson találtok egy-egy idézetet, a ti feladatotok pedig, hogy a könyv címét beírjátok a rafflecopter-doboz megfelelő helyére!

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

IDÉZET

“Mindenki tudja, hogy harminc felett az emberben alaposan megcsappan a vagányság: hülye frizurája, viszont cserébe rendes cipője lesz.”

Kasivai Hiszasi A Kamogava Kifőzde című regényében egy nem mindennapi étterembe kalauzolja el olvasóit. Egy közel sem átlagos helyről van szó, ahol olyan ételeket alkotnak újra, melyek a vendégek számára valamilyen okból különösen fontos. Ti milyen ételt kérnél a szakácstól és mit tennétek meg, hogy újra megkóstolhassátok a régi ízeket? Tartsatok bloggereinkkel ezen az érzelmekkel és finom falatokkal teli turnén, és a végén megnyerhetitek a könyv egy példányát a General Press Kiadó felajánlásában!

Értékelés: 5/3,5

Ha az értékelés után úgy érzed, hogy ennek a könyvnek helye van a polcodon, akkor ITT tudod megrendelni. 

                                           

Nyereményjáték

Mostani nyereményjátékunkban további japán szerzők köteteinek nyomába eredünk. Minden állomáson találtok egy-egy idézetet, a ti feladatotok pedig, hogy a rafflecopter-doboz megfelelő helyére beírjátok a regény címét!

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

IDÉZET

“A víz a magas helyekről az alacsonyabbak felé folyik, a gravitáció törvényének engedelmeskedve. Az érzelmeknek is van súlyuk, rájuk is hat egyfajta nehézségi erő.”

Sziasztok!

Nicholas Sparks legújabb regényében két fiatal, Colby és Morgan szerelmének történetét ismerhetjük meg. Miközben a két fiatal egymásra talál, a regény egy rejtélyes történetszálat is tartogat magában. Ki lehet Beverly és hogyan kapcsolódik Colby és Morgan történetéhez? 

Nicholas Sparks munkásságát biztosan nem kell bemutatni a romantika rajongóinak. A Szerelmünk lapjai című könyve biztos vagyok benne, hogy sokunk szívét megdobogtatta és mindenkori kedvenccé avanzsálódott. Azt hiszem, hogy nem csak a magam nevében mondhatom, hogy a kötetből készült adaptáció is nagyszerűen sikerült, zsepi nélkül szinte lehetetlenség végignézni. Bár az utóbbi időben igencsak hanyagoltam a műveit, régebben több írását is olvastam. A Menedék, a Vissza hozzád, a Szerencsecsillag, Az őrangyal és a már feljebb is említett Szerelmünk lapjai az, ami anno sorra kerítettem, de ennél sokkal több történetét ismerem, hiszen rengeteg olyan adaptáció van, amelyek a könyvein alapulnak. Egy szó, mint száz úgy érzem, hogy bátran kijelenthetem, hogy van összehasonlítási alapom a régebbi művei, és a most magyarul megjelent kötet között. 

A régebbi történetek kivétel nélkül összetörték a kis szívemet, komoly hatással voltak rám. Mindig is remek olvasmányélményként maradtak meg a fejemben. Kivétel nélkül mindegyik művét szerettem, úgy éreztem hogy Nicholas Sparks egy zseni, aki úgy játszik az olvasója szívével, mint macska a zsákmányával. Szép lasssan elhiteti vele, hogy minden rendben aztán bumm megsemmisíti. Emiatt pozitív voltam az első pillanattól kezdve, kíváncsi voltam, hogy mit alkotott az író. Szerettem volna egy jót nosztalgiázni és egy remek, sírós Nicholas Sparks regényt olvasni. Az Álmok földje azonban legnagyobb sajnálatomra egyáltalán nem hozta azt a szintet, amit én vártam az írótól, számomra kicsit üres és kiszámítható volt. Nem érintett meg érzelmileg, végig kívül helyezkedtem el, nem tudtam átérezni a főszereplők fájdalmát, vagy éppen mámorát.

Az Álmok földje egy olyan történet, melyben a legfontosabb kérdés, hogy vajon a múlt terhei fényében az ember képes-e arra, hogy megélje a jelent, vagy arra, hogy jövőt építsen. 

Nehéz helyzetben vagyok, hiszen az alaptörténet nem rossz. Mindkét történetszál érdekes és izgalmas önmagában, ha egy kicsit több időt szánt volna rájuk az író, akkor remek kis könyv kerekedhetett volna belőle. Az egyik szálon Beverlyt ismerhetjük meg, aki a hatéves kisfiával, Tommie-val menekül a bántalmazó férje elől. Egy eldugott kisvárosban próbál meg új életet kezdeni, kettejük félelemmel vegyített küzdelmeit követhetjük végig. A lány retteg attól, hogy férje rájuk talál, de megpróbál mindent megtenni annak érdekében, hogy a lehetőségekhez képest megfelelően nevelje kisfiát. A másik szálon Colby Millst ismerhetjük meg a, akinek a zenészkarrierje nem igazán indult be, így a fiatal férfi a családi farmot vezeti. Egy  lehetőség azonban Floridába szólítja, ahol megismerkedik Morgan Leevel – és az egész élete a feje tetejére áll. Ő és Colby rájönnek, hogy nem csupán a zenélésben tökéletes köztük az összhang, hanem egymásban a lelki társukat is megtalálták. De vajon hogyan függ össze a két történet és milyen módon fonódik össze hármójuk élete? 

Colby és Morgan kapcsolata még az én romantikus lelkemnek is kissé gyors volt. Persze értem én, ha az ember találkozik a másik felével, akkor felgyorsulhatnak az események. Na de kérdezem én, ennyire? Ahhoz képest, hogy a két fiatal mennyi időt töltött együtt, számomra valószerűtlen mélységű kapcsolat alakult közöttük és valahogy nem éreztem hitelesnek ezt. Számomra nem volt több ez, mint egy romantikus nyári kaland, valahogy nem láttam benne a mindent elsöprő és sírig tartó szerelem lehetőségét. Főleg úgy, hogy a lány tulajdonképpen nyaralt, a fiú pedig szintén nappal lazított, este pedig zenélgetett. Ez nem a hétköznapi életük, egy buborékban találkoztak, ami kérdéses, hogy kiállná-e a való világban a próbát. Beverly története számomra érdekesebb és izgalmasabb volt, még úgy is, hogy a kötet felétől kezdve gyanakodni kezdtem a csattanóra és végül bele is trafáltam a dologba. Bárcsak jobban kifejtette volna ezt is az író, akkor tényleg igazán ütős történetet kaphattunk volna. Ha nem lett volna annyira felületes, akkor olyan igazi sparksos lélekösszetörős történetet olvashattunk volna. Így viszont kicsit olyan ez számomra, mint a langyos víz. Olyan semmilyen. Voltak benne szép pillanatok, de számomra sajnos abszolút a felejthető kategória. Kár érte. Az volt az érzésem, hogy feleannyi munkát sem tett bele Nicholas Sparks, mint ami megszokott tőle. Úgy volt vele, hogy mindegy, mert az emberek úgyis megveszik. De az is lehet, hogy csak nagyon elő akart rukkolni egy új történettel és a gyorsaság a minőség rovására ment. De talán mindegy is mi az oka, hiszen a lényegen sajnos nem változtat. 

Azt azonban nem mondom, hogy a könyv olvashatatlan, még így sem bánom meg, hogy sorra kerítettem. Bár nem adott túlságosan sokat hozzá az életemhez, azt egyáltalán nem bánom, hogy Beverly életébe bepillantást nyerhettem. Számomra ő mentette meg a történetet. Összességében tetszett az is, ahogy a szálak összeérnek, még annak ellenére is, hogy erősen kiszámítható a csavar. Bár a történet ezen része egy kicsit hajaz a Menedék című regényre, de engem ez nem zavart egy kicsit sem. Jó dolog ez az újrahasznosítás. Még szerencse, hogy ez az egyik kedvenc Sparks regényem és a családon belüli erőszak kérdése amúgy is a szívügyem, így szívesen olvastam ezeket a részeket. Azt viszont nagyon sajnáltam, hogy Colby-ból csupán felszínes életbölcsességeket és elhintett morzsákat kaptam. Néhány elejtett morzsa alapján tudjuk, hogy a nyugodt felszín alatt bizony rengeteg fájdalom és féltés lakozik. A családjáról és a nővéréről csak keveset tudhatunk meg, pedig ezek nagyban hozzájárultak volna ahhoz, hogy a fiú életszerű legyen. 

A történet könnyen és gyorsan olvasható és rengeteg komoly és fontos témát érint az író. Bár kissé felületes, de ha valaki nem szeretne annyira elsüllyedni a fájdalom mocsarában, akkor talán nem is fogja ezt annyira hiányolni. Számomra kissé erőtlenre sikerült, de biztos vagyok benne, hogy sokan szeretni fogják, hiszen az olvashatatlantól borzasztóan messze van. Nekem ugyan néhányszor felszaladt a szemöldököm, de igazából mégsem tudtam letenni a könyvet. Vitathatatlan, hogy olvastatta magát, még a kissé furcsa és összecsapott módján is. A vége számomra túlságosan sablonos lett, de ez tényleg lehet, hogy csak azért van, mert az én lelkem igazi drámára vágyott. Talán ha nem komoly elvárásokkal állok neki az olvasásnak, és nem azt várom el, hogy az író két lábbal taposson a lelkemen és összetörjön, akkor nem koppanok ekkorát. Nem akarom elvenni a kedveteket az olvasástól, mert a pusztító szinttől messze van a történet. Strandra például, vagy egy lazulós hétvégi naphoz például tökéletes olvasmánynak tartom. Azt viszont mindenképpen tartsátok szem előtt, ha nagy Sparks rajongók vagytok és komoly drámára és sírásra vágytok, akkor nem ez lesz a ti könyvetek. Ha azonban az első pillanattól kezdve képesek vagytok becsukni a szemeteket a hibákat látva és csak egy korrekt olvasmányélményre vágytok, akkor ajánlom nektek Nicholas Sparks legújabb magyarul megjelenő regényét.

Ha az értékelés után úgy érzed, hogy ennek a könyvnek helye van a polcodon, akkor ITT tudod megrendelni. ITT pedig bele is olvashattok a történetbe. 

Nyereményjáték

Mostani játékunkban minden állomáson elrejtettük a bejegyzésekben egy-egy korábbi Nicholas Sparks regény címét. Keressétek meg a kiemelt betűket, állítsátok őket helyes sorrendbe, és írjátok be a Rafflecopter megfelelő sorába! (Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)